4. fejezet

- Zayn?! - szóltam bele meglepetten a telefonba. - Honnan tudod a számomat?
- Perrie telefonjában láttam meg a számodat és gondoltam, te tudnál nekem segíteni... - válaszolt.
- Hát...attól függ, hogy miben kell.
- Nemsokára évfordulónk lesz Perrel és valami extra fantasztikus dologgal szeretné meglepni. Csak azt nem tudom, hogy mivel...
- Értem... - tűnődtem . - Szerintem egy utazásnak örülne.
- De hova vigyem el?
- Ha jól tudom Franciaország a kedvence. Ott biztosan jól érezné magát. Elvihetnéd az Eiffel - toronyhoz is.
- Okés. Ez tényleg nagyon jó ötlet. Köszönöm szépen, hogy segítettél! - hálálkodott.
- Nincs mit! - mosolyodtam el.
- Akkor holnap jössz hozzánk, ugye? - kérdezte Zayn
- Hát persze! Majd találkozunk! Szia! - letettem a telefont.
Még hosszú percekig szótlanul ültem az ágyamon és gondolkodtam. Azt megfogalmazni, hogy mi is volt merengésem tárgya, nem is tudom, mert mindenféle apró - cseprő eszembe jutottak. Töprengésem után végül eloltottam a lámpát és lefeküdtem. Agyam még most is zakatolt Zaynen járt az eszem.

***

A vasárnapi délelőttöm és a délutánom is hamar eltellett. Szerencsére. Ugyanis már teljesen be voltam zsongva attól, hogy találkozok Zaynnel és a haverjaival.
Este felé izgatottan kezdtem el készülődni. Minél csinosabb akartam lenni.
Mikor lementem a szálloda elé észrevettem, hogy egy fekete limuzin parkol egy kicsit távolabb a bejárattól. Nem voltam biztos abban, hogy Perrié, ezért elindultam a kocsi felé lassan, de biztos léptekkel. Már majdnem odaértem, amikor Per kiszállt az autóból és elém sietett. Két puszit nyomott az arcomra, majd betessékelt a járműbe és indultunk is.

10 perc múlva már meg is álltunk egy hatalmas "kastély" előtt. Tátva maradt a szám, mikor megláttam. Azt eddig is gondoltam, hogy jó körülmények között élnek, de hogy ennyire...!
Elindultunk be a kapun. Az ajtón beérve egy tágas előszobába, onnét pedig egy hatalmas nappaliba érkeztünk. Perrie a közeli asztalra dobta a táskáját, majd Zaynnek kiáltott föl az emeletre.
Nemsokára nagy lábdobogás közepette a lépcső aljában megjelent 5 fiú.
- Helló! - jöttek oda hozzám sorban az idegen szépfiúk.
- Harry vagyok. Én meg Niall. Louis. Liam. - mutatkoztak be.
- Sziasztok! Victoria vagyok! - mosolyogtam rájuk.
- Gyere Tori! - karolt belém Perrie. - Ülj le a kanapéra. Foglalj helyet!
Leültem egy fotelbe. A többiek is követték a példámat. Ezután egyszerre mindenki rólam kezdett el kérdezősködni. Egy jó darabig csak meséltem, majd udvariasan megkérdeztem a többieket, hogy nem tudnak-e valami jó kis játékot. Erre egyszerre felcsillant a fiúk szeme és elkezdtek kiabálni :
- Felelsz vagy mersz! Felelsz vagy mersz!
Hát meg kell hagyni, nem igazán csípem ezt a játékot, de hátha kisül belőle valami jó! Perrie úgy döntött, hogy ezt most kihagyja.
Harry kezdett. Niallt szemelte ki magának. Az ír fiú felelt inkább, mint hogy valami kínosat kelljen neki csinálni.  Niall Louist, Loui Liamet, Liam pedig engem szólított.
- Vic! Felelsz vagy mersz?
- Hmm... - próbáltam felmérni helyzetemet. - Merek.
- Óó, bevállalós csajszi! - nevetett Harry, mire én is rákezdetem a nevetésre.
- Akkor menj oda Niallhez, nyomj tejszínhabot az arcára és nyald le.
Mindenki röhögni kezdett. Én meg simán odamentem és a tejszínhabot lenyaltam a szőke srác arcáról. Ezért megtapsoltak a többiek, én meg viccből pukedliztem egyet.
Én Harrynek tettem fel egy kérdést, mivel ő a felelés mellett döntött.
- Igaz-e, hogy Taylor Swifttel jársz?
- Nem. Az egész csak kamu. - mosolygott.
- Akkor jó! - nevettem ismét.
Harry Zaynt szólította.
- Felelsz vagy mersz haver?
- Merek.
- Okéé... - húzta kaján vigyorra száját a göndörke. - Akkor...menny el Viccel a szobádba 20 percre...
Kővé dermedtem, mikor meghallottam a feladatot. Én meg Zayn...kettesben...egy szobában...pff! Ezt nem fogom túlélni...
Lassan felálltam helyemről és elindultam Zayn után, aki már a lépcsőnél állt. Előre engedett engem, mint egy igazi úriember.
A szobája ajtajához érve kicsit tétovázva, de benyitottam.
Hatalmas volt ez a szoba. Franciaággyal, embernagyságú lávalámpával és persze fekete bőr fotelekkel.
Lehuppantam az egyikbe és néztem előre, ki a fejemből. Azon gondolkodtam, mi lenne, ha Zayn is szeretne engem...De ezeket a gondolatokat kivertem a fejemből, hiszen ő a legjobb barátnőm pasija...Lehetetlen egy helyzet ez!
Miután Zay is bejött kicsit ideges lettem. Nem tudtam mihez fogunk kezdeni. De aztán mind a ketten feloldódtunk. Zenét hallgattunk, sokat röhögtünk. Egyszer még keringőztünk is. Keze derekamat fogta, én vállába kapaszkodtam. Kezem az ő kezében nyugodott. Néhányat pördültünk, majd nevetve megálltunk. Egymással szemben, kb. 10 centire álltunk egymástól. Belenéztem nagy, gyönyörű, barna szemeibe. Vártam, hogy megtörténjen velem a csoda...De rá kellett jönnöm, hogy még ha ilyen helyzetbe is kerülök, akkor is el kell utasítanom őt, hiszen már foglalt. Az ő szíve már Perrié.
Hirtelen azt vettem észre, hogy Zayn erősen kémleli ajkaimat. Megijedtem. Nem tudom, hogy miért, de megijedtem. Távolabb hízódtam tőle lehajtott fejjel, mosolyogva. Leültem az ágya szélére, majd ránéztem az órára.
- Most már mennünk kéne, nem? - néztem Zaynre még indig mosolyogva.
- Lassan...ha szeretnél...
- Még félreértik a többiek a helyzetet... - szólaltam meg ismét.
- Igazad van! Mennyünk! - nevetett, majd kezét átdobta a vállamon és elindultunk lefelé.
Eközben én újra éltem azokat a perceket, amik az előbb történtek. Éreztem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz a fekete hajú fiúval. Lehet, hogy Zayn mégis csak érez irántam valamit...De akkor is ő Perrie barátja, ezt nem tehetjük meg vele...

3. fejezet 

- Vic! - szaladt felém Perrie kitárt karokkal.
- Per! - ujjongtam, majd átöleltem régen látott barátnőmet. - De jó téged újra látni!
- Úgy örülök, hogy itt vagy! - nevetett. - Annyi megbeszélnivalónk van!
- Tudom... - nevettem én is.
- Először is...had mutassam be neked Zaynt. - húzta maga mellé a fekete hajú fiút. - Zayn, ő Victoria. Victoria, ő itt Zayn.
- Szia! - köszönt nekem kedvesen a srác.
- Helló! - kezet ráztunk.
Ekkor Perrie megfogott a csuklómnál és elkezdett egy asztal felé húzni minket. Leültetett bennünket, majd ő is helyet foglalt.
- Szóval...milyen az élet Amerikában?? - érdeklődött.
- Á...semmi extra. Minden nap ugyanúgy telik el. Jó, hogy most egy kicsit ki tudok mozdulni a megszokott kis világomból.
- És mi jót csinálsz? Mármint mit dolgozol?
- Idegenvezető vagyok. - mosolyogtam. - És te?
Láthatólag meglepte ez a kérdés Perriet, de nem tudtam, hogy miért.
- Hát...öhm...én énekesnő vagyok. - bökte ki.
Leesett az állam. Nem is tudtam, hogy énekel. Bár az tény, hogy általánosban neki volt a legszebb hangja. De mindezek ellenére nem gondoltam volna, hogy énekes lesz belőle.
- Oh...hát én nem is tudtam... - néztem zavartan magam elé.
Elhallgattunk. Csak a zene szólt és a többiek beszélgettek. Hogy megtörjem a csendet Zaynhez fordultam.
- És te? Te mivel foglalkozol?
- Én is énekes vagyok. - nevetett.
Kész!! Most már végképp nem tudtam még csak megmukkanni sem. Ennyi!! Én semmit sem tudok. Biztos egy eléggé értelmetlen fejet vághattam, mert Zayn elkezdett röhögni.
- Pff....most hülyének néztek engem, ugye?? - vágtam egy "ezt jól megcsináltam" fejet.
- Hát nem terjednek a hírek Amerikában, mi? - viccelődött Zayn.
- Ezek szerint nem... - nevettem most már én is. - És ti együtt, külön vagy bandában énekeltek?
- Én is és Zayn is egy bandával dolgozunk együtt. - szólalt meg hosszú idő után Perrie.
- Értem...akkor jó világotok van.
- Nem tagadom! - mosolygott a fiú.
Őszintén megmondom, Zayn nagyon aranyos volt. Kezdtem megkedvelni. Irigyeltem is egy kicsit Pert, hogy ilyen jó "hal" akadt a horgára.
- Figyelem! Mindenkit meg szeretnék kérni, hogy üljünk le egy helyre és nézzük meg a ballagási videót és az "Ilyenek voltunk" képeket! - hallottuk a volt osztályfőnöknőnk, Mrs. Evans hangját.
Elindultunk a terem közepe felé. Felállították a vetítővásznat és bekapcsolták a projectort. Elindult a film.
Először a kis kori képeinket mutatták, majd, majd a 8. osztályos fotókat. Perrie képéhez érve Zayn el kezdett mosolyogni. Per szép volt már akkor is, bár kisebb korában egy kicsit duci volt.
Nemsokára én hozzám is elértünk. Zayn csodálkozva nézett a vászonra. Sokan mondták, hogy nagyon szép voltam annyi idős koromban is, de én nem így gondoltam. Úgy láttam, hogy Zaynnek is tetszett a fényképem. Rám is nézett, majd vissza a kisfilmre. Aztán megint rám.
- Tökre hasonlítasz a képhez. Nem sokat változtál. - súgta a fülembe. - Szép voltál!
- Oh...hát...köszönöm... - sütöttem le a szemeimet miután elpirultam.
Vonzónak találtam Zaynt. Szégyelltem is ezért egy kicsit magamat. Hiszen ő a legjobb barátnőm pasija...

Vége volt már a bulinak. Kint álltam az ajtó előtt. Már mindenkitől elköszöntem. Éppen indulni akartam, mikor valaki megérintette a vállamat és megfordított. Perrie volt az Zaynnel.
- Vic! Még meg sem kérdeztem, hogy meddig maradsz.
- Hát kedden indulok vissza.
- Akkor még tudunk találkozni valamikor, nem?
- De! Persze! Csak attól függ, hogy ti mikor értek rá.
- Momentán holnap mindegyikünk szabad, úgyhogy...nincs kedved eljönni valahova délután iszogatni?
- Természetesen szívesen megyek. - mosolyogtam.
- Figyeljetek! - szólalt meg Zayn. - Mi lenne, ha eljönnél hozzánk?
- Szívesen! - válaszoltam boldogan. - De mégis kiket takar a "hozzánk"?
- Engem meg a haverjaimat, akik mellesleg nagyon helyese és viccesek is. - kacsintott.
- Oké. Hova menjek pontosan?
- Majd én felveszlek a fiúkhoz menet. - ajánlotta Perrie.
- Rendben. Köszönöm! Akkor majd holnap találkozunk! - integettem a többieknek, miután elindultam.

A szobámban ültem az ágyon a pizsamámban. Bekapcsoltam a TV-t. Nem ment semmi érdekes vagy izgalmas mind, ezért a zenecsatornára nyomtam át. Pont valami nyávogós dal ment. Utálom az ilyen dalokat. Becsuktam a szememet és hátradőltem. Nemsokára vége lett és egy új szám következett. Ez is bénának bizonyult. De mikor megszólalt egy férfi hang kellemes melegség töltött el engem. A hangja szinte simogatta az arcomat. Eszembe jutott Zayn is. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a csodálatosan éneklő ember. Mikor kinyitottam a szememet elállt a szavam. Zayn énekelt egy csomó másik sráccal. Ez volt a képernyőre írva : One Direction - Little Things.

Miután befejeződött a dal kényelmesen elfeküdtem. Még mindig a dal hatása alatt álltam. Zaynre gondoltam.   Hirtelen megcsörrent a telefonom. Nem tudtam ki lehet az este 9 órakor.
- Halló! - szóltam bele.
- Szia Vic! Zayn vagyok! Remélem nem zavarlak...